Intenzív osztály

(előkészületben)

*Sethet ebbe a kórházba hozták be. Egyből vitték egy orvoshoz. Anitát pedig kiültették egy folyosóra, és mondták, hogy várjon.*
~Köszi szépen...~ *gondolta magában. Ilyenkor várni a legrosszabb. Eleinte leült egy székre és ott sírdogált.
Nem tudni mennyi idő telt el, de már egy jó idő biztos. Abbahagyta a sírást, mert már elfogytak a könnyei, annyit sírt. El is fáradt nagyon. A szemei viszont vörösek voltak, és kisírtak.
De ezután sem tudott nyugton maradni. Fel-alá járkált a folyosón. Minden kilincslenyomásra, és ajtócsapásra felfigyelt. És ez így ment szintén egy jó ideig. Mikor végre megjelent egy orvos.*
-Maga jött be a fiatal fiúval, ugye? *kérdezte Anitától.*
-Igen, én. *mondta és már várta, hogy az mit fog mondani. A gyomra egy hatalmas görcsbe szorult, és a torkában is volt egy jó adag gombóc.*
-Erős trauma érte a koponyát, az alkar zúzódásokkal telt, s még a hát is. Egy ideig nem fog tudni felkelni, vagy ha mégis, akkor nem szabad neki engedni.
A sebeit ellátták, s egyenlőre gépek vannak rákötve. *mondta az orvos. Erre Anita könnyei hirtelen újra éledtek, s a könnyzacskók újra töltődtek. Alias újra sírásban tört ki.
Erre az orvos gyorsan rávágta.*
-Rendbe fog jönni, ne aggódjon. Még nincs magánál, de már be mehet hozzá. *mondta és egy nincs semmi baj mosolyt is küldött a lány felé. Ami nem sokat ért. Anita bement Sethez. Még mindig eszméletlenül volt ott. A feje és keze is be volt kötve. És infúziót is kapott. A könnyei erre a képre még jobban eleredtek. Már nem zokogott, nem is sírt. A könnyei csak önmagukból dőltek patakokban. Mintha külön életet élnének. De ez most nem számított. Odavitt a srác ágya mellé egy szélet és leült oda. Onnan nézett rá aggódó tekintettel. Még a kezét is megfogta. Így telt el szintén egy jó idő. Az orvosok nem szóltak rá. Mert nem csinált semmit, csak némán ült ott, s gubbasztott az ágy mellett. Őrt ült. Vigyázott Sethre. A könnyei arcára száradtak. A szemei hihetetlenül vörösek voltak a sok sírástól. De ez mind nem számított.*

*Ő csak üldögélt ott csendesen a srác mellett. El sem mozdult onnan egy percre sem. Egyébként már nem melltartóban volt. Szépen is néznénk ki, ha melltartóban ücsörögne egy kórházban. Nem, a mentősök még útközben ráadtak egy fehér pólót. Igaz, az eléggé átlátszó volt, meg kicsit nagy is rá. De ez most mellékes volt. Az volt a lényeg, hogy van rajta valami.
Seth anyja lépett be. Nem volt hülye. Kitalálta, hogy a mentősök értesítették a srác szüleit. De így sem ment el onnan. Nem érdekelte, hogy megtudják, hogy aggódik érte stb. Már úgy is a fél iskola látta a kicsiny előadását, ami nem volt ám egyértelmű. Tehát már olyan mindegy volt amúgy is. Na meg a világért sem hagyta volna magára.*
-Jó estét! *köszönt ő is. Igaz elég vérszegény volt a hangja. Nem is csoda... Még mindig sápadt volt. És rosszul is volt. A pia is rátett egy lapáttal, de leginkább az aggodalomtól.
Ezután már ketten ültek ott aggódva. De Anita ezután sem szólt egy szót sem. Mit is mondhatott volna? Hogy sajnálja? Mert magát érezte hibásnak. A balesetről pedig nem tudott volna mit mondani, ugyanis nem látta azt. Csak azt látta, hogy Seth a földön fekszik. Arra rájött, hogy leesett. De pontosan nem tudta hogy történt. És azt se nagyon tudta, hogy hogy került az fel a tetőre. Érezte, mikor a srác keze megmozdult. Felfigyelt. A szemeiben könny csillogott. De még mielőtt bármit is tudott volna mondani vagy tenni, orvosok léptek be, és őket szépen ki is tessékelték.
Anita és Erina a folyosón találták magukat hamarosan. Mindketten fel-alá járkáltak. Mint valami hangyák a bolyban.
Mikor a nő mondta neki, hogy Seth örülni fog, hogy itt van vele. Nos, akkor majdnem újra elsírta magát. Fojtogatta torkát a sírás. Főleg mikor Seth anyja is elérzékenyült. Hát nagyon nehéz volt megállnia, hogy ne bőgje el magát. De most erősnek kellett lennie.
Odalépett a nőhöz és a vállára tette a kezét.*
-Nyugodjon meg... Meg fog gyógyulni! *próbálta mondani a biztató szavakat, de nem hathattak valami sokat... Hiszen újra könnyek lepték el a szemeit. A mondatra mást pedig nem tudott mondani. Azt még sem mondhatja, hogy szeretem a kicsi fiát. Mert az milyen már... Sethnek barátnője van.
Elővett a zsebéből egy papírzsebit és adott egyet Erinának és magának is. Az övé már műsoros volt. Nem egyszer volt szüksége rá.
Az orvos kilépett, és közölte, hogy bemehetnek hozzá. Meg hozzá tette azt is, hogy magához tért. Ennek Anita nagyon megörült. Legszívesebben berohant volna, de eszébe jutott, hogy nem valami jó szívvel váltak el legutóbb egymástól. És ez igencsak megnehezítette a dolgot. Végül csak Seth anyukája után ment be az osztályra, és megállt az egyik sarokba. Egyik kezét ökölbe szorította, és a szája elé tette, nehogy újra elsírja magát.*

*Seth anyja hangoskodása elég mulatságos volt. ahogy az orvos elvezette őt. Kicsit olyan volt a jelenet, mintha egy szellemileg alulmaradottnak magyarázott volna. Pedig Anita tudta jó, hogy Erina nem fogyatékos. Csak éppen ilyen esetekben mindent nehéz felfogni.
De nagyon megörült, hogy Seth magához tért. Igaz elég szarul nézett ki szegény, de legalább nem halt meg. És ez mindennél jobb volt. Nem is tudta, hogy mit tett volna akkor, ha a srác meghal. Lehet, hogy ő is ugrik egyet a tetőről? Lehetséges.*
-Igen... itt voltam. Itt vagyok. *mondta halkan. Ő nem beszélt hangosan. Egy részt mert már hangja is elment a sok aggodalomtól meg a sírástól. Más részt pedig tudta, hogy a hangos beszéd nem tenne valami jót Sethnek.
Anita közelebb lépett a srác ágyához. Nem tudta, hogy mit mondhatna most. És érezte, hogy a sírás megint a torkát fojtogatja. És a könnyek marják a szemét. Nagyon megijedt, hogy akár elveszítheti.*
-Azt hittem meg fogsz halni... *végül csak ennyit mondott. De ez is elég volt ahhoz, hogy újra elsírja magát. Az alkohol meg már kiment belőle. Biztos azt is kisírta.
Arcát a kezeibe temette. Annyira kínos volt neki. Seth előtt még sosem sírt. És ez... ez... hát olyan fura. Próbálta takargatni magát. Persze így is egyértelmű volt, hogy potyognak a könnyei.* -Úgy féltem... *tette hozzá még halkan, alig hallhatóan. De a kezei még mindig az arca előtt voltak. És ő maga sem volt a legközelebb Seth-ez. Igazából úgy érezte, hogy ő a hibása Seth balesetének.*

*Ismét egy halvány mosoly, majd kezét a lány felé nyújtotta. *
-Az igazat megvallva, én is azt hittem...*többet nem is mondott. valahogy nem volt hozzá ereje, s valamiért nem akart több dolgot mondani. Mégis valami kikívánkozott belőle. *
-Láttam hogy mit csináltál Reginával...megérdemelte...
*Lehunyta szemeit, majd ha a lány megfogta kezét, hát akkor szorított rajta egy kicsit, hisz többre nem tellett erejéből. Csak azt akarta hogy a lány ott legyen vele, s ne menjen el tőle. Azt akarta boldog legyen, hogy végre őszinte mosolyt lásson az arcán.*
-Nee haragudj hogy nem szóltam Regináról...azt hittem tudod...
*többet ismét nem mondott. Csak ásított egyet, majd kezét oldalához emelte. Szörnyen szúrt. Mitha valami odabent nem lett volna minden rendben. Minden esetre ismét megpróbált felülni. Unta a fekvést. Fel akart kellni, de ekkor egy orvos lépett oda hozzá.*
-Hééé..öcsi...most nem a pályán vagy... maradj szépen az ágyban, vagy oda kötözlek...*az ápoló nem viccelt. Igazat mondott s ezt Seth is érezte. Így inkább csak feküdt ott nyugodtan, nem gondolva egy percre sem semmi máésra, csak arra, ami fontos lehetett volna neki. A lány, ki most is ott van vele, ki vigyázott rá, s aggódó szavaiból kitünt, valami mélyebb érzelem lappang benne iránta. Így hát, próba szerencse alapon, csak annyit mondott, mielött elaludt volna.*
-Szeretlek...*s egy apró puaszit nyomot a lány kezére.*

*Észrevette, hogy Seth a kezét nyújtja felé. Na most mi tévő legyen? Egyértelmű volt rá a reakció. Letörölte könnyeit és megfogta Seth kezét, majd leült az ágya melletti székre. Onnan nézett a fiúra.
Arra, hogy megérdemelte, csak bólintott egyet. Tudta jól ő is, hogy megérdemelte. Azért verte meg. Richardot szintúgy. De a következő mondatra már muszáj volt valamit mondani. Félő, ha nem mondott volna semmit, akkor a végén még azt hiszik, hogy megkukult. Pedig csak fáradt volt. De ettől függetlenül esze ágában nem volt innen elmennie. Valószínűleg éjszakára sem fog hazamenni. Úgy is külön szobában van. És a szoba sarkában van egy kis fotel. Majd ott elalszik.*
-Pedig nem tudtam... *mondta. De a szavaiban nem volt semmi szemrehányás. Egyszerűen csak kijelentette. Hiszen ez volt az igazság. Tényleg nem tudta.
Aztán észrevette, hogy Seth-nek fájdalmai vannak. Nagyon sajnálta. Szívesen segített volna, ha tudott volna. De nem tudott, sajnos. Kész csoda az is, hogy életben van, és ennek Anita nagyon örült.
A szeretlek-re elmosolyodott. Őszintén, tiszta szívből. Ahogyan már nagyon régen nem mosolygott.*
-Én is szeretlek! *mondta végül. És ezzel bevallotta egyben magának és a srácnak is az igazságot. De ez így is egyértelmű volt. Nem véletlenül ő volt az ágya mellett és nem Regina. Nem véletlenül ő sírta ki vörösre a szemeit az aggodalomtól, és ment el a mentővel is.
Odahajolt Sethez és egy puszit nyomott a homlokára.*
-Most pedig pihenj egyet, nem fog megártani. Én itt maradok veled. *mondta egy halvány mosollyal.*

*Seth nyugodtan aludt, s a másik szavait már alig hallotta. Anyja lassan visszamnt hozzá, s még elidőzött nála egy rövidke ideig. Felsóhajtott, vett egy nagyobb levegőt, majd adott neki egy apró kis puszit. Sajnos nem tudott sokáig ott maradni, hosz volt egy kislánya, pusztán néhány hónapos volt, s így vele kellett lennie, de meghagyta az orvosnak, amint beáll valami változás, értesítsék őt rögtön.
Mikor távozott, egy orvos lépett be oda, s halvány mosollyal arcán tekintett a lányra.*
-Kisasszony..ha bent szeretne maradni nála, hozathatunk be egy ágyat magának...*mondta az álmos lány mellé lépve. Gondolta hogy nem akar az elmenni, hisz hallotta azt a szeretleket ő maga is. S becsülte a dolgot. nem sok ilyen szerelmes és őszinte szeretlek szót hallott életében, bár már sok mindenen keresztül ment.
Seth nyugodtan aludt, s az orvos ellenőrizte az infúzióját. Persze a látogatási idő már rég letelt, de nem küldte el a lányt, csak vitetett be neki is egy ágyat, had tudjon elaludni.

*Hoztak be neki egy ágyat. Milyen figyelmesek ezek a mai orvosok...*
-Köszönöm. *mondta egy félmosollyal. Hamarosan ő is nyugovóra tért. Hiszen már nagyon késő volt, és már Seth is aludt. Anita hamar elaludt. És nem zavarta őket senki.
Valamikor, olyan délután 4 felé ébredt fel. De nem magától... Egy nővérke ébresztgette. Miszerint telefonja volt. Anita pedig kómásan kisétált a recepcióra és beleszólt a kagylóba. Szerencsére Seth-et nem ébresztette fel.*
-Haló? *szólt bele álmosan*
-Anita, mégis mi a halált csinálsz? Seth jól van? Alig tudtalak elérni... A többiek mondták reggel, hogy mi történt. *Jason volt az. A hangja másnapos volt. De mégis mintha kicsit aggódott volna.*
-Seth fel fog épülni, igaz még feküdnie kell egy darabig. Én meg itt maradok vele. Úgy is vasárnap van.
-Legszívesebben én is bemennék, de takarítani kell. És apa dühöng így is, hogy te nem vagy itthon. Anita, nem azért mondom, de haza kéne jönnöd. Nem tudom, hogy meddig tudom megakadályozni, hogy ne menjen be a kórházba jelenetet rendezni. Nem tudom mi ütött belé, de nagyon ideges, és beszélni akar veled.
-Mondd meg neki, hogy majd megyek. De egyenlőre még itt maradok Seth-tel. És nem érdekel, ha ide jön és jelenetet rendez.
-Hát jól van. Akkor megpróbálom lecsillapítani, de nem ígérem, hogy sikerülni fog. *mondta Jason. Anita pedig meglepődött. Sosem szokott ilyen kedves lenni, hogy falaz neki. Ha, csak cserébe nem tesz meg valamit, ami nem kis áldozattal jár. Talán pont Seth miatt. Jason és Seth jóban voltak. Akárcsak Tylerrel. Olyanok voltak ők négyen, mint egy kis család. Közös és erős szálak fűzték őket egymáshoz. És talán most, hogy Vivien ismét feltűnt, ő is beállhatna a kis bandájukba. Vagyis a lány most éppen ezen gondolkodott. De aztán eszébe jutott, hogy Jasonnek nem tetszene az ötlet, mivel kosarat kapott. De ezzel ráér még majd máskor is foglalkozni.*
-Köszi. Szia. *mondta és letette a telefont, majd vissza ment Seth kórtermébe.*

*Mire bement a szobába, Sethet már egy tolókocsiba pakoltál. Látszólag sokkal jobban volt. Igaz kicsit bágyadt volt a hangja. Na de mit tesz a fájdalomcsillapító.
Mikor Anita bement, az orvos kilépett, miszerint ráér még a röntgen.*
-Szia. Hogy aludtál? Jobban vagy már? *kérdezte halványan mosolyogva. De a hangjában volt némi aggodalom. Mert azért aggódott egy kicsit. Aztán hirtelen eszébe jutott valami.*
-Biztos unod már a bezártságot. Kiviszlek egy kicsit megsétáltatni. Vagyis megkocsikáztatni. *mondta és Seth kocsija mögé lépett, majd kitolta őt a folyosóra.
Kint szerencsére nem voltak sokan csak néhány beteg. De se orvos se nővérke nem volt kint. Anitáék szerencséjére.*
-Na akkor gyorsuljunk egy kicsit! *mondta vigyorogva majd elindult gyorsabb tempóban. Amiből hamarosan futás lett. Így tettek egy jó pár kört. A betegek meg csak csóválták a fejüket a fiatalok viselkedésére. Anita tudta, hogy ezért még nagyon ki fog kapni valamelyik orvostól, de Seth-ért megérte.
A mozgás elvileg endorfint termel, amitől az embernek jobb kedve lesz. Nos vagy ezért vagy másért, de a lánynak jobb kedve lett.
Miután jó alaposan kifutotta magát, megállt Seth tolókocsija mellett, és kifújta magát.*
-Pihenjünk egy kicsit... *mondta lihegve, de mégis mosolyogva. A gond csak az volt, hogy a csaj nagyon rossz helyen állt meg, és kinyílt egy ajtó. Minek a hatására Anita Seth ölébe repült. Azt az ajtót nagy erővel nyitották ki. Anita fekvő pózba terült ki a srác ölében. Eléggé elszégyellte magát miatta. Mert félt, hogy ez Sethnek fáj vagy ilyesmi. De a szituáció olyan vicces volt, hogy muszáj volt vigyorognia egyet. Nem tudta megállni.*
-Na most meg te vettél le a lábamról! *mondta még mindig nagy vigyorral arcán.*

*Seth mosolyogva pillantott a lányra. Tetszett neki az ötlet, akár csak az a szituáció, miszerint, az orvos még nem viszi el röntgenezni, inkább majd később. Aztán az a kocsikázás. Kellemes volt, jól is érezte magát, s mikor a lány az ölében kötött ki, elmosolyodott rajta. *
Csupán csak félig igaz...*szólt mosolyogva. Csak elkaptalak...s az ajtó vett le a lábadról.
*mondta egyenesen a lány szemeibe tekintve mosollyal arcán, miközben finoman végigsimított annak arcán. Igaz karja nem kicsit fájt, de hála a fájdalom csillapítónak semmit sem érzett belőle. Segített neki felülni, majd egy orvos lépett oda hozzájuk.*
-A játéknak vége...irány a röntgen!*szólt szigorú hangon. Seth felpillantott rá.*
-Az ajándékom is jöhet?
-Miféle ajándék?
-Egy angyal pottyant az ölembe..*pillantott itt Anitára. Az orvos elmosolyodott, majd a kocsi mögé állt, s a lift felé kezdte el tolni a kocsit.*
-Jöhet.*Seth elmosolyodott, stabilan a lány szemeibe nézett, majd oldalra billentette fejét, aztán kicsit közelebb hajolt a lányhoz, s csókot hintett annak ajkaira. Az orvos pedig zavarában elmosolyodott. Ám szerencsére a lift hamar megérkezett, s így nem álltak sokáig a figyelem kereszt tüzében. Betolta oda a kocsit, majd megnyomta a földszint gombját, ugyan is odalent volt a röntgen.
Seth lassan elválasztotta ajkaikat, ám most nem kért bocsánatot. Nem érezte hogy neki azt meg kell tennie. Csak finoman cirógatta a lány karját, mintha nem is ő maga lenne épp egy tolókocsihoz láncolva, hanem a lány.
Viszonylag hamar leért a lift, s akkor még az orvosnak jobb kedve is kerekedett, s még ő maga is szórakozottabbá vált, levetve azt a furcsa stillust, mit eddig magán hordott. Seth furcsállta, hogy egy ilyen alkalom kellett ahhoz, hogy merjen őszintén cselekedni, s a szívére hallgatni.*

*Csak mosolygott Seth-re. És nagyon örült, hogy nem okozott neki fájdalmat. Vagy csak úgy becsillapítózták. Végül megjelent az orvos. Anita ezen még jobban elvigyorodott.
Hát még az ajándékos megjegyzésen. Rég bókoltak már neki úgy, hogy az tetszett is neki. És rég volt már olyan szerelmes is, mint most. Szerencsére ő nem az a pirulós fajta. Aki Jason mellett él, hamar leszokik a pirulásról. Pedig elpirult volna simán... De hála Jasonnek, még sem.
Az orvos kettejüket tolta. Micsoda luxus. Talán még egy balesetből is lehet kihozni valami jót. Ha nincs ez a baleset akkor talán Anita és Seth sosem jön össze. Igaz még ez sem valami hivatalos összejövés. De legalább bebizonyosodtak arról, hogy kölcsönösen éreznek egymás iránt valamit.
A csók kicsit váratlanul jött neki, de nem ellenkezett. És most már legalább az érzéseivel is tisztában volt. Hogy igen... ő bizony újra szerelmes. Így aztán a csók viszonzása sem esett a nehezére. És milyen romantikus... Egy liftben és tolókocsiban csókolózni. Végül is ezt sem sokan mondhatják el magukról, hogy ilyenben már részük volt.
Homlokát Seth homlokához nyomta, és ott pihentette le a fejét.
Hamarosan megérkeztek a földszintre, és a doki kikocsikáztatta őket a liftből.
Ám ekkor valami olyasmi történt, amire Anita nem számított.
Jason apja állt a lifttel szemben. Amint meglátta Anitát, odatrappolt hozzá, és megragadta a karját, úgy ráncigálta onnan őt ki. Anita nem szokta az ilyen bánásmódot elrűtni. Kivétel Reid Garwintól (Jason apjától) aki a gyámja volt. Ő fogadta őt be, és nevelte fel. Tehát neki hálával tartozott, és nem pofán vágással. Ezért aztán tőle eltűrte, de csakis tőle.*
-Azt hiszem ideje lenne hazajönnöd kisasszony! *mondta nem túl halkan, miközben maga elé állította a lányt.*
-Úristen Reid, mi bajod van? *kérdezte, miközben kiráncigálta karját a pasi kezéből. Sikeresen.*
-Csupán csak az, hogy tegnap este betörted egy olyan személynek az orrát, aki feljelentést tett. *mondta még mindig nem túl halkan. Anita a szemeit forgatta. Tudta, hogy Regináról van szó.*
-Elborult az agyam, bocs.
-Elborult az agyad? Ennyi? Hát már megbocsáss de ezzel nincs még elintézve az ügy. *mondta és ezután Anitához hajolt.*
-Ha szólsz kinyírom én neked, vagy elrabolom, hogy aztán megverhesd. De így... tanúkkal... Pedig ismersz... Tudod jól, hogy ilyesmiben szívesen segítek, de ezt így nagyon elcseszted. *ezt olyan halkan mondta, hogy csak a lány halhassa.*

*Hamarosan Reid és Anita is Seth felé figyeltek. Látták, hogy rosszul lett. Anita már rohant is volna oda, de Jason apja ismét megragadta a karját.*
-Eressz el! *förmedt rá a lány*
-Nem! Most az egyszer szépen velem jössz, és nem a fejed után! Ezt még meg kell beszélnünk. A fiúddal meg még ráérsz törődni máskor. Amúgy is... Ő is csak olyan, mint a többi. Ő is csak át fog venni. *mondta Reid.*
-Nem, ő nem olyan! *Anita kezdett már ideges lenni* De hiszen ismered te is!
-Pontosan... Aki Jason bandájában van, az olyan mint Jason. És én ismerem a fiamat. *Reid tényleg ismerte Seth-et és Tylert is. Tylert jobban bírta. Seth-et különcnek tartotta. Anitát pedig a szíve mélyén féltette az olyan pasiktól, mint amilyen ő maga is volt. Meg a drágalátos fia is. Hiszen úgy szerette, mintha a saját lánya volna. Igaz, kicsit furán mutatta ki a szeretetét. De senki sem lehet tökéletes.*
-Ezt most csak úgy mondod... *szólt a lány, de meghallotta az orvos szavait. Nem kicsit megdöbbent. Seth bekerült a Tigrisek közé, és nem is szólt neki. Nem is szólt senkinek. Fogadni mert volna, hogy Jason sem tud erről az egészről semmit. Láthatólag Reid is csodálkozott egy sort, de nem tágított a mellől, hogy Anitát ne vigye haza.*
-Hagyjál már békén! Nem látod, hogy rosszul van? Szüksége van rám. *mondta. Hátha ezzel meggyőzi.*
-Dehogy van... Nézz csak rá... Olyan mint a többi. *bizonygatta az igazát. Ami nem is volt igaz. Eközben meg még mindig Anita karját szorongatta.*
-ERESSZ MÁR EL!!! *üvöltötte. Már nagyon ideges volt. De Reid is*
-Nem csodálom, hogy anyád megölte magát... Téged nem lehet elviselni. *úgy engedte el, hogy szinte ellökte magától a lányt. De Anitának több sem kellett. Így is agybeteg volt, de ezzel végleg rálépett a tyúkszemére.
A családtörténete eléggé gubancos. Az apja, Reid öccse volt. Aki szintén ugyanazokban a körökben utazott. Bűnöző volt, egy gengszter. Mikor Anita 5 éves volt, megölték. Egy bevetés balul sült el. Anita anyja pedig nem bírta elviselni a veszteséget. Piához és drogokhkoz nyúlt. Egy évre rá, mikor a lány 6 éves lett, meghalt. Drogtúladagolásban. A gáz csak az volt, hogy Anita találta meg a holttestet. Persze már késő volt. Azóta van Jasonéknél. Reid a gyámja lett. És Anitán meg Jason apján kívül senki sem tudja az igazat. Mindenki úgy tudja, hogy Anita szülei autóbalesetben haltak meg. Még Jason is. A lány pedig azóta nem dolgozta fel a történteket. Magát okolta az anyja halála miatt. És úgy tűnt, hogy nem csak ő, hanem a nagybátyja is. Aki ezt természetesen csak dühből mondta és nem gondolta komolyan. De már mindegy volt.
Anita eddig még sosem ütötte meg Reidet. Eddig. Ugyanis most elkövetkezett az idő, hogy bemosson neki egy alaposat. Senkitől sem viselte el, hogy az anyja emlékét gyalázzák.
Jason apja pedig már látta, hogy mi fog következni. Vonta is már volna vissza, amit mondott, de már késő volt. A lány keze lódult, és egy olyan Istenes pofont lekevert a férfinak, hogy azt talán még az emeleten is meghallották. És itt még akkor vissza is fogta magát. Mert normál esetben orrot tör, monoklit csinál, vagy péppé zúz valakit.*
-Soha többé... *emelte fel a mutatóujját. A tekintete szúrós volt és haragos. Ha szemmel ölni lehetett volna, akkor már rég nem élne.* Soha többé ne vedd szádra az anyámat! *ennyit mondott aztán elszaladt. Nem szívesen hagyta ott Seth-et, de ezt valahogy nem bírta volna tovább hallgatni. Most egyedül akart lenni. Egyesegyedül. És lenyugodni. Különben félő, hogy még valakinek nekimegy.
Beszaladt a női mosdóba, és oda egy fülkébe. Sírnia kellett volna, de nem sírt. Már elfogytak a könnyei az anyja iránt. Na meg már annyit sírt Seth miatt is. Kész. Nem volt több könnye. Helyette haragos volt. Az anyjára is haragudott ám, nem kicsit. Hiszen magára hagyta. És haragudott Reid-re amiért ezt mondta. És haragudott magára, mert szerinte ő volt a hibás. Ami nem is így volt. Összességében haragudott az egész világra.*

*Jason apja meg csak nagyokat nézett Seth szavaira. Ő nem szereti az ilyen nyálas izéket. Sőt, kifejezetten utálja.*
-Nem érdekel mit csinálsz. Tőlem akár David Beckham is lehetsz, csak tartsd távol magad Anitától. Neki egy kemény pasi kell. Olyan, aki, ha kell, öl is érte. *mondta Reid és már el is indult, hogy megkeresse a lányt. Közben elővette telefonját és tárcsázott egy számot.*
-Igen? *szólt bele egy férfihang*
-Cső Lance! Figyelj, nem tudnál beugrani hozzánk egy olyan óra múlva?
-De, beugorhatok. Mit tervezel? Miért?
-Itt az időd. Anita a tiéd.
-Öhm. De nem úgy volt, hogy még várunk egy évet, mire 20 éves lesz, és elvégezi a sulit? *kérdezte*
-Hát most változott a terv, ugyanis egy ficsúr a képbe lépett. És mielőtt ezek jobban összemelegednének kéne neked bedobnod magad.
-Oké. Akkor kb egy óra és nálatok vagyok. *mondta és letette.
Lance, Redi jó haverja volt. De már mióta. 28 éves, szőke, tetkós. Eléggé hasonlít Jasonre és Reid-re is. Úgy kb a kettő között van korilag is. Sokszor hitték már azt, hogy testvérek. Mind Jasonnel, és mind Jason apjával is. Természetesen Lance jóban volt a két gyerekkel is. Anita még 15 évesen szerelmes is volt belé. Amolyan plátói szerelem, amiből nem lehetett semmi. Akkor. De most már a lány úgymond felnőtt. Reid pedig már kb akkor megbeszélte Lance-al, hogy, ha Anita betölti a 20-at, akkor elkezd neki udvarolni. Később majd feleségül veszi, és gyerekeik lesznek stb. És Anita is viszi tovább a gengszter vért. De úgy tűnik, Seth-el a képben ez a terv meghiúsulni látszik. Ezért is tért ki még a hitéből Reid. Persze erről a tervéről senki nem tudott. Csak ő, meg Lance.
Miután letette a telefont, bement a női mosdóba. Nem igazán érdekelte, hogy az egy női mosdó. A bent tartózkodó nők pedig sikoltozva és felháborodva távoztak ki.*
-Anita... ne haragudj. Nem gondoltam komolyan, amit mondtam. Sajnálom. *mondta Reid. És ez volt az első alkalom, hogy bocsánatot kért a lánytól. Bár eddig még sosem bántotta meg így. És tényleg sajnálta, csak nagyon ideges volt. Anita pedig tudta, hogy komolyan gondolja a bocsánatkérést. Mivel Jason apja nem az a bocsánatkérő típus. Erre a lány kilépett a wc fülkéből.*
-Megbocsátok, ha soha többé nem mondasz ilyeneket, és még normálisan elköszönhetek Seth-től.
-De... *kezdett volna bele, de aztán elhallgatott és nagyot sóhajtott.* -Jól van. Kint megvárlak, de siess. *mondta, és ezzel el is indult a wc-ből is, meg a kórházból is. Anita is szintén kiment a wc-ből, de a kórházból még nem. El akart köszönni Seth-től. Így aztán hozzá igyekezett. Ő persze mit sem tudott a két pasi közti eszmecseréről.*

*Seth a beszélgetés után, megsemmisülten roskadt össze. Semmit sem tudott mondani arra amit a férfi a fejéhez vágott. pedig szeretett volna. Visszavágni neki valami ütőssel. Hisz érezte, ő a lányért, bármire képes lenne. Az ég világon bármire. Az orvos felsegítette, próbálta nyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, de az sem használt. Hallotta a telefon beszélgetés elejét, s az ütő szinte teljesen megfagyott benne.*
~Neeem...ezt nem hagyhatom...~
*Szaladt keresztül benne a gondolta, s másra sem bírt gondolni csak Anitára. Tenyerébe temette arcát, majd néhány pillanatig úgy is maradt. Igaz úgy festett mint aki rosszul van, pedig csak gondolkodott, vajon mit is kellene tennie annak érdekében hogy a lányt ne vehessék el tőle. Az orvos próbált rájönni a dolog nyitjára, de nem nagyon sikerült. Nem volt ő ebben valami jó. Hisz már évek óta nős volt, de gyermekei még nem ebben a korban élnek, mikor minden a feje tetejére áll. S persze sem az ő, sem pedig felesége apja nem volt ilyen, mint a lány nevelő apja. *
-Rendbe jönnek a dolgok...
-Nem hiszem...de tudja mit... menyünk inkább abba a vacakba... nem akarok tovább itt lenni...*morogta. Megbántotta rettenetesen a dolog, hogy ő nem elég jó a lánynak. Hogy ő túl kevés neki...na persze. Gondolja ezt egy olyan alak, aki a becsületet még hírből sem ismeri. Az orvos már épp tolta volna el, mikor megpillantotta a lányt. kezét Seth vállára ejtette, az felpillantott, de nem mosolyodott el. Helyette csak szomorkás tekintettel pillantott a lányra. Mégis képes volt elrejteni mindazt, ami odabent legbelűl tombolt benne. Mikor a lány odaért hozzá, finoman megfogta kezét egy pillanatra, majd elengedte, felkelt, persze a doki őrszemként figyelte minden mozdulatát.
Magához ölelte a lányt, olyan szorosan ahogy csak bírta sajgó tagjaival, majd csendesen a fülébe súgta.*
-Mondjon bármit Reid...tud hogy rám mindig számíthatsz...képes lennék érted bármire...bármire...*suttogta, majd egyenesen a lány szemeibe pillantott. Szerette volna megcsókolni, de egyenlőre mégsem tette meg.*Szeretlek...és ez sosem fog változni...*mormogta egyenesen a lány szemeibe tekintve, majd csókot lehelt annak ajkaira. Az orvos meg csak mosolygott.*

*Sajnos ő maga sem tudott mosolyogni. Nem volt valami jó kedve, hála Reidnek. Nem is tudta, hogy mit mondjon most, miért is hagyta őt úgy az előbb faképnél. Most itt mindenki előtt mégsem mondhatja el a családtörténetét. Az igazat. Idő se lenne rá. Pedig Sethben megbízik. Neki elmondaná. De talán majd máskor.
Mikor a srác megfogta a kezét és utána felállt, na arra aztán már muszáj volt elmosolyodnia. Persze közben azért nagyon tartott a dologtól, hogy emiatt később valami komolyabb baja is lehet. Viszont olyan jól esett neki, hogy tényleg valaki szereti, és vigyáz rá. Tiszta szívből. A régi pasijainál is így érzett persze, de Seth-ben tuti nem tévedett. Hiszen mióta ismerte már őt. 4 éve. És ezalatt az idő alatt alaposan ki tudta ismerni. Így szeretett is belé.
Viszonozta az ölelést. De csak finoman, nehogy valami fájdalmat okozzon. Pedig legszívesebben erősen magához szorította volna Sethet. Hogy igazán érezze, ő ott van vele és ez nem csak egy álom. A szavaira pedig megint elmosolyodott. Nem mindenkitől lehet ilyesmit hallani. Bár sokszor nem is gondolják komolyan az emberek azt, amit mondanak. De azért nagyon jól esett neki ezt hallani. Ő is úgy mondott volna valamit, hogy így érez, de nem tudta hirtelen megfogalmazni a szavakat. Hiszen a gondolatai össze-vissza jártak.*
-Én is nagyon szeretlek! *ennyit azért sikerült kinyögnie, mielőtt a srác még megcsókolta volna. Igaz kicsit kellemetlenül érezte magát, hogy a fél kórház és az orvos is őket bámulja, na de mindegy. Sethért bármit megtett volna ő is. Nem véletlenül verte be Regina képét tegnap.
Miután elváltak ajkaik, megszólalt.*
-Seth... mennem kell. Különben Reid kiráncigál innen, de holnap bejövök suli után, mindenképpen. *mosolyodott el és most ő csókolta meg a fiút. Ez a csók is elhúzódott jó néhány pillanatig. Az orvos megköszörülte a torkát. Anita elhúzódott Sethtől, és a szemeibe nézett mélyen.*
-Vigyázz magadra! *mondta és elindult a kijárat felé. Félúton még visszafordult és küldött egy mosolyt a fiú felé. Az orvosnak is intett egyet, majd végleg távozott a kórházból.*